2021 – Évad összefoglaló

2021-ben is felejthetetlen színházi élményekkel gazdagodtunk a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon!

A járványhelyzet okozta számos bizonytalanság ellenére a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékok közkedvelt színházi programsorozata ismét bebizonyította, hogy az igényes produkciók iránti hatalmas nézői érdeklődést érdemben a mindennapok nehézségei sem tudják lankasztani, melynek köszönhetően a Nagyerdő fái alatt 2021 júniusától egészen szeptember közepéig újfent megannyi teltházas bemutatónak és vendégjátéknak tapsolt a debreceni közönség.

A 2021-es szezon egyik újdonsága volt, hogy a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozatában hangsúlyos szerepet kaptak azok a kőszínházi társulatok, amelyek közel egy éve kénytelenek nézők nélkül dolgozni. A debreceni szabadtéri színpad így a társulatok és a közönség újra egymásra találásának helyszínévé vált.

Vígjáték, komédia, operett, zenés játék, musical, új cirkusz, néptáncjáték, misztikus táncjáték, szimfonikus koncert: a Nagyerdei Szabadtéri Játékok 27. évada egyszerre könnyed és színpompás repertoárjával hol megrendítő, hol pedig könnyesre kacagtató pillanataival harminckettő estén át közel 20.200 néző számára kínált elsőosztályú kulturális élményeket a Nagyerdő szívében.

A 27. évad saját egész estés, közel 150 fős közreműködői gárdával színre állított, léleknemesítő táncszínházi bemutatója, mellett a Nagyerdei Szabadtéri deszkáin idén is az egyes előadó-művészeti műfajok élvonalbeli hazai művészei és parádés színházi élmények varázsolhatták el a nagyérdeműt nyolc vendégtársulat tíz produkciójában, illetve két helyi társulat szintén tíz produkciójában.

A 2021-es debreceni szabadtéri évad vendégei között üdvözölhettük a Thália Színház, a Recirquel Társulat, a Játékszín, a Centrál Színház, a Madách Színház, a Szigligeti Színház, a Nemzeti Színház, az Orlai Produkciós Iroda, és emellett pedig a Szabadtéri Színpadon egy-egy előadás erejéig helyi előadó-művészeti szervezetek és intézmények – a Csokonai Színház, a Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Debreceni Majorette Együttes, a Debreceni Népi Együttes,
az oDEon-ZeneTheatrum, a Valcer Táncstúdió, illetve a Vojtina Bábszínház – kiemelkedő produkciói és jubileumi gálaestjei.

A Nagyerdei Szabadtéri deszkáit jelenlétükkel 2021-ban is az ország legnépszerűbb alkotói és előadóművészei tisztelték meg, így többek közt Balsai Móni, Bencze Ilona, Cseke Péter, Csikos Sándor ,Csonka András, Dánielfy Zsolt, Gubás Gabi, Hernádi Judit, Kern András, Kovács PatríciaNagy Viktor, Molnár Piroska, Mucsi Zoltán, Oláh Zsuzsa, Pataki Ferenc, Pusztaszeri Kornél, Rátóti Zoltán, Schmied Zoltán, Schnell Ádám, Stohl András, Szabó Erika, Szabó Győző, Szerednyei Béla, Tóth Enikő, Újhelyi Kinga is.

Produkciók:
A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021. évi színházi programsorozatai egy, illetve két előadásban

Wass Albert A funtineli boszorkány című nagy sikerű regényét a Nagyerdei Szabadtéri Játékok az Örökös Kiváló Együttes címet elnyert Debreceni Népi Együttes vadonatúj táncszínpadi adaptációjában, TŰZLILIOM címmel – a 2020. évre tervezett szabadtéri ősbemutató járványügyi okokból való elmaradása miatt – 2021 szeptemberében debütált a Szabadtéri Játékok záró előadásaként.

 

Bár a veszélyhelyzet miatt némi időbeli eltolással, ám a Szabadtéri színházszerető közönsége kedvében járva idén már negyedízben nyílt lehetőség a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi előadásaira egy elővásárlási időszak keretében kedvezményes árú jegyeket is váltani.

A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021. évi programjait a központi kormányrendeletek szabadtéri színházakra vonatkozó aktuális szabályainak és előírásainak szigorú és maximális figyelembevételével mutatta be, a helyszínen a kötelezően elvárható higiéniai feltételek megteremtésével (védettségi igazolvány meglétének ellenőrzése, kézfertőtlenítési eszközök rendelkezésre állása, szájmaszk-viselet a személyzeten, stb.), melyek legfőbb célja az 1017 fős Nagyerdei Szabadtéri Színpad látogatói számára a felhőtlen kikapcsolódáshoz elengedhetetlenül szükséges egészségügyi biztonságérzet megteremtése volt.

Nézőinknek ezúton is köszönjük az évad melletti kitartásukat, megtisztelő bizalmukat és figyelmüket! Reméljük, hogy 2022-ben is a debreceni szabadtéri színpad a társulatok és a közönség élményekben gazdag találkozási helyszíne lesz.

Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft.

További híreink

kritika

Szélhámosok klubja Az Oscar című előadásról   Fergetegesebb, kacagtatóbb ― tegyük hozzá, ismertebb és népszerűbb ― vígjátékkal nem is indulhatott volna az idei, 2021-es repertoár a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Claude...

Részletek
színkritika

„Fel, Ózhoz!” Az Óz, a csodák csodája című előadásról    Hamisítatlan családi programmal várta az érdeklődőket 2021. augusztus 27-én este a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóváoltából a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadra...

Részletek
Tájékoztató

Kedves Közönségünk! A NAGYERDEI SZABADTÉRI SZÍNPAD előadásaira MÁR NINCS SZÜKSÉG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYRA! Az új kormányrendelet értelmében az ország szabadtéri színházi előadásain sem lesz már szükség védettségi igazolványra. A nyár többi...

Részletek