Újrafacsart citrom – A Játék a kastélyban című előadásról

Újrafacsart citrom

A játék a kastélyban című előadásról

 

A hajdupress kritikája

A bő négy évvel ezelőtti, Naszlady Éva rendezte Játék a kastélyban után idén március 25-én Keszég Lászlónak köszönhetően egy új és másfajta adaptációban láthatta a közönség Molnár Ferenc halhatatlan klasszikusát a Csokonai Színházban. A darab premierjén jártunk.

Az előadás helyszínéhez, a Csokonai Irodalmi Laborhoz közeledvén sokat gondolkodtam azon, hogy vajon a 2017 karácsonyi, nagysikerű, frappáns és bravúros Molnár-adaptáció után vajon mennyiben tud más lenni ez a közkedvelt színdarab egy és ugyanazon társulat előadásában? Főleg úgy, hogy Molnár darabjának szövege annyira erős, oly sok mindent behatárol egy színrevitel során, fogalmazhatnék úgy is: olyannyira „megköti” egy rendező kezét, hogy egy új feldolgozás során óhatatlanul bekövetkezhetnek ismétlések, előkerülhetnek korábbról ismert díszletek, hasonló jelenetek.

Nos, attól, hogy a korábbi debreceni feldolgozás bármilyen szinten is megismétlődjék, az előző rendezéstől eltérő, illetve átalakított szereposztás eleve „gondoskodik”. A korábbi adaptáció szereplőihez képest jórészt eggyel fiatalabb generáció képviselőit látjuk most a színpadon, és a mostani játszók fiatalos lendülete nemcsak frissé és gördülékennyé teszi a klasszikus szüzsét, hanem az előző feldolgozáshoz képest más-más elemeinek, rétegeinek kibontására, kidomborításra, hangsúlyozására is lehetőséget ad.

Ebből a szempontból kiváló megoldás, hogy a korábban a hősszerelmest, a kikapós primadonnáért, Annie-ért rajongó Ádámot alakító Kiss Gergely Máté ezt a szerepet most „átadta” egy, még nála is fiatalabb kollégájának, Gelányi Bencének, és a jóval érettebb, tapasztaltabb csábító, Almády szerepébe bújt bele. Így önmagában az, hogy Gelányi életkora közel azonos a darab Ádámjának életkorával, hitelessé teszi ennek a fiatal zeneszerzőnek a Gelányi által megjelenített fájdalmát. A tapasztalatlan fiatalember szerelmi bánatból fakadó minden egyes megnyilvánulását a kétségbeeséstől a dacon át egészen a halálvágyig.

Azáltal pedig, hogy az Almádyt játszó Kiss gergely Máté jóval fiatalabb az általa most megformált „vén kujonnál”, a Turai (Mercs János) iránti kirohanásai, mely szerint szándékosan öregbíti őt az Annie és Ádám kapcsolatának megmentésére írott darabjában, azon túl, hogy jó humorforrás, maximálisan élethű is.

Vagy ott van a jól ismert rivalizálás a két színműíró, Gál és Turai között. Amíg Naszlady Éva adaptációjában is remekül szórakoztunk ennek a két „egónak” a viaskodását látva, most, Takács Dániel és Mercs János játéka esetében azt érezzük: a fiatal(abb) koruk miatt náluk még igazi tétje van a kakaskodásnak. Hisz oly sok minden vár még rájuk, oly sok darabot kell még megírniuk, akár külön-kölön, akár közösen – a’ la Gál és Turai –, hogy igazán nem érdektelen az, ahogy az egyikőjük örök optimizmusát (lásd Mercs sziporkázó és ötletekből ki nem fogyó, energikus Turaiját) a másikójuk direkt pesszimizmusa (a mindenben a negatívumot látó Gál) hogyan akarja letörni, megfékezni.

De ami véleményem szerint a legfontosabb, és remekül eltalált motívum Keszég rendezésébe, az az, hogy a jól ismert, ezzel a darabbal kapcsolatban állandóan hangoztatott színház a színházban-szituáció itt a színházi és a színházon kívüli élet különbségeinek érzékeltetésére is képessé válik. Főleg az Annie-t alakító Mészáros Ibolya és az Almádyt megformáló Kiss Gergely Máté játékának köszönhetően. A két színművész képes ugyanis egészen máshogy játszani, amikor a kastély papírvékony fala mögül kihallatszó szerelmi légyottjukat jelenítik meg – tehát magát az életet, mint amikor ugyanezt a Turai megírta darabban kell eljátszaniuk. Egészen máshogy hangzanak a fal mögül az örökösen mosolyra fakasztó mondatok, a „megcsókolom azt a klasszikus fejedet”, vagy a „kifacsart citrom vagyok”, mint amikor a színpadi próbán gyakorolják őket. A valós és a színpadi érzelmek megkülönböztetésének, illetve különbségük érzékeltetésének szép példája a két színész közötti egyik és másik párbeszéd, melyben a színpadi jelenet „túljátszása” finom utalás, egyben hódolat a Molnár Ferenc művészetében meghúzódó önirónia felé is.

Többszörösen újragondolt, „újrafacsart” adaptáció tehát Keszég László rendezése, amely, ahogyan az előadást promotáló előzetes is hirdeti: „nem vág fejbe, de kellemesen ellazít, felpezsdít”. Ezért is ajánlom mindenki szíves figyelmébe.

Gyürky Katalin

További híreink

beszámolószínház

A meteorológiai értelemben vett nyarat Debrecenben nem is lehetett volna fergetegesebb darabbal búcsúztatni, mint a Legénybúcsú című bohózattal. Az egyik főszereplőt is alakító Szente Vajk írta és rendezte.

Részletek
2021

2021-ben is felejthetetlen színházi élményekkel gazdagodtunk a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon! A járványhelyzet okozta számos bizonytalanság ellenére a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékok közkedvelt színházi programsorozata ismét bebizonyította, hogy az igényes produkciók...

Részletek
videó

A debreceni Nagyerdei Színpad, ahol a Nagyerdő életre kel. Elképzeltük, milyen lenne, ha a nézőtér is megelevenedne. Vajon miről diskurálnának a színházi székek?

Részletek