Csíksomlyói passió

2021. augusztus 13. péntek 20:00
Csíksomlyói passió
Jegyár: 500 Ft Az előadás korhatár nélkül megtekinthető
Időpont: 2021. augusztus 13. 20:00 Esőnap: augusztus 14. Az előadás hossza: 130 perc
Helyszín: Debrecen, Kossuth tér

Szőcs Géza:

Csíksomlyói passió

Passiójáték egy részben

a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában

A bibliai történet 18. századi interpretációja, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes felejthetetlen előadásában érkezik augusztus 13-án Debrecenbe, a Kossuth térre.

A Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója keresztény hitünk alapjaira kérdez rá, és az európai keresztény kultúra értékeire hívja fel a figyelmet.

Egy olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, melyben a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptánc alapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.

Szereplők

Vándor – BERECZ ANDRÁS

Mária – TÓTH AUGUSZTA

Mária Magdolna – BARTA ÁGNES

Krisztus – BERETTYÁN NÁNDOR

Péter apostol – RÁTÓTI ZOLTÁN

Júdás apostol – RÁCZ JÓZSEF

Pilátus – HORVÁTH LAJOS OTTÓ

Pilátus felesége – ÁCS ESZTER

Annás főpap – SCHNELL ÁDÁM

Zsibárus – FARKAS DÉNES

Jeruzsálemi – TÓTH LÁSZLÓ

Barabás – BORDÁS ROLAND

Tanítvány – BERETTYÁN SÁNDOR

Lázár – SZABÓ SEBESTYÉN LÁSZLÓ

Pilátus fia – BUZÁDI BUDA

Gyermek Jézus – NIEDERMÜLLER ÁDÁM / SIMON MÁTYÁS

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara

Deus Pater: BENEDEK ATTILA, Ráfáel arkangyal: CSICSMANN DÁNIEL, Gábriel arkangyal: BARKA DÁVID, Hit: KOVÁCS GÁBOR, Halál: TÓKOS ATTILA, Első ördög: FEKETE BENCE, Második ördög: JUHÁSZ SÁNDOR, Szeretet: RAB EDINA, Irgalmasság: TAPOLCZAI-ZSURÁFSZKY LILLA, Igazságosság: ORBÁN AMANDA, Bizonyságtétel és Veronika: OLTÁRCZY MÁRIA, Bölcsesség: RENCZ NORBERT, Ártatlanság: MOLNÁR SAROLTA, Ádám: KEREPESI ZOLTÁN, Noé: BORDÁS BARNABÁS, Ábrahám: VALACH GÁBOR, Dávid király: SZEVERÉNYI BARNABÁS, Első katona és pásztor: HAJDÚ FLÓRIÁN, Második katona: TAKÁCS GÁBOR, Erősség: JUHÁSZ ZSOMBOR, valamint az együttes összes táncosa.

Zenészek: PAPP ISTVÁN GÁZSA (prímás), SZABÓ DÁNIEL (cimbalom, gardon), TAKÁCS ÁDÁM (hegedű), TÓTH SÁNDOR (brácsa, dob), CSÁVÁS ATTILA (klarinét, furulya), LÍBER RÓBERT (bőgő)

Rendező

VIDNYÁNSZKY ATTILA

Társrendező-koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Alkotók

Rendezőasszisztens: HERPAI RITA

A csíksomlyói passió-szövegek szakértője: MEDGYESY S. NORBERT

A „vándor” énekeit és meséit összeállította és feldolgozta: BERECZ ANDRÁS

Díszlettervező: SZÉKELY LÁSZLÓ

Dramaturg: SZÁSZ ZSOLT

Jelmeztervező: JDS (JEREMIAS BIANCA)

Koreográfus: ZSURÁFSZKY ZOLTÁN

Néprajzi szakértő, táncdramaturg: ZS. VINCZE ZSUZSA

Ügyelő: LENCSÉS ISTVÁN, DOBOS GÁBOR

Súgó: GRÓF KATI

 

Figyelmébe ajánljuk

  • 2021 – Évad összefoglaló
    2021

    2021 – Évad összefoglaló

    2021-ben is felejthetetlen színházi élményekkel gazdagodtunk a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon! A járványhelyzet okozta számos bizonytalanság ellenére a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékok közkedvelt színházi programsorozata ismét bebizonyította, hogy az igényes produkciók...

    Részletek
  • Színikritika: Óz, a csodák csodája
    színkritika

    Színikritika: Óz, a csodák csodája

    „Fel, Ózhoz!” Az Óz, a csodák csodája című előadásról    Hamisítatlan családi programmal várta az érdeklődőket 2021. augusztus 27-én este a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóváoltából a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadra...

    Részletek
  • Színikritika: Válaszfalak
    színkritika

    Színikritika: Válaszfalak

    „A szeretet az ragaszkodás” A Válaszfalak című előadásról   A Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából egyfelől sztárparádéval, másfelől rendkívül elgondolkodtató darabbal várta a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra a közönséget a 2021. augusztus...

    Részletek
  • Színikritika: A Csíksomlyói passió
    kritika

    Színikritika: A Csíksomlyói passió

    „Tömjént, mirhát vegyenek!” A Csíksomlyói passió című előadásról A 2021-es debreceni virágkarneváli hét programsorozata egyik impozáns (ha nem a legimpozánsabb) produkciójaként láthatta a nagyérdemű a Nemzeti Színház és a Magyar...

    Részletek
  • Színikritika: Páratlan páros 2.
    kritika

    Színikritika: Páratlan páros 2.

    „Olyan ez az egész, mint egy James Bond-film” A Páratlan páros 2. című előadásról   Fergeteges fordulatok, tartalom- illetve karakterbéli meglepetések várták mindazokat, akik 2021. július 18-án vagy 19-én este...

    Részletek
  • Színikritika: Lila Ákác I
    színkritika

    Színikritika: Lila Ákác I

    „Mintha el volnánk veszve” A Lila ákác című előadásról  Az idei debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékok programsorozatába a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából egy, a nézőben nosztalgiát ébresztő, ugyanakkor az aktualitása miatt...

    Részletek
  • Színikritika: A Pál utcai fiúk
    kritika

    Színikritika: A Pál utcai fiúk

    „Itt nincsen, aki árva” A Pál utcai fiúk című előadásról Tartalmas családi programot kínált 2021. július 2-án és július 14-én este a Főnix Rendezvényszervező Kft. a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon....

    Részletek
  • Színikritika: Házassági leckék középhaladóknak 2.
    kritika

    Színikritika: Házassági leckék középhaladóknak 2.

    Igazság, hazugság, házasság A Házassági leckék középhaladóknak 2. című előadásról   Akár láttuk az első részét, akár nem, a Centrál Színház (újabb) házassági leckéi bárkinek ―a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából...

    Részletek
  • Színikritika: My Land
    kritika

    Színikritika: My Land

    Olvass bele A My Land című előadásról A Recirquel Társulat többféleképpen értelmezhető programmal köszönt be a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokra. Ez természetesen pozitív dolog, ha bevonja a nézőt a cím, az...

    Részletek
  • Színikritika: Tesztoszteron
    kritika

    Színikritika: Tesztoszteron

    Olvass bele Az Tesztoszteron című előadásról A feljebb látható két cím ne riasszon el senkit, mert utóbb alaposan megbánhatja. Az előadás a debreceni Csokonai Színház szériadarabja, de elhozták a Nagyerdei Szabadtéri...

    Részletek
  • Színikritika: Oscar
    kritika

    Színikritika: Oscar

    Szélhámosok klubja Az Oscar című előadásról   Fergetegesebb, kacagtatóbb ― tegyük hozzá, ismertebb és népszerűbb ― vígjátékkal nem is indulhatott volna az idei, 2021-es repertoár a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Claude...

    Részletek
  • Belépési információk
    Tájékoztató

    Belépési információk

    Kedves Közönségünk! A NAGYERDEI SZABADTÉRI SZÍNPAD előadásaira MÁR NINCS SZÜKSÉG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYRA! Az új kormányrendelet értelmében az ország szabadtéri színházi előadásain sem lesz már szükség védettségi igazolványra. A nyár többi...

    Részletek
  • Belépési információk külföldről érkező nézőink számára

    Belépési információk külföldről érkező nézőink számára

    A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet 19/A. § szerinti, az egyes érintett államok Magyarország által elfogadott védettségi igazolásainak mintáit az alábbi linken találják: https://kormany.hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/vedettsegi-igazolasok Ha...

    Részletek
  • Sajtótájékoztató – Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021
    2021

    Sajtótájékoztató – Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021

    A Csokonai Színház és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. a Nagyerdei Szabadtéri Játékok idei évadáról, illetve az együttműködés részleteiről május 12-én tartott sajtótájékoztatót a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Tíz társulat...

    Részletek
  • 2021-ben az Élményrengeteg ismét kitárja kapuit
    2021

    2021-ben az Élményrengeteg ismét kitárja kapuit

    2021-ben az Élményrengeteg ismét kitárja kapuit, azzal az egyszerű habár nemes céllal, hogy újra jókedvet és mosolyt csalogasson szeretett közönsége arcára. A Nagyerdei Szabadtéri Játékok 2021. június 8-a és szeptember...

    Részletek
  • Kulisszatitkok 1. rész
    beszámoló

    Kulisszatitkok 1. rész

    Idén új oldalról is megismerhetjük a szabadtérit! Betekintést engedünk a színfalak mögé követőinknek egy videósorozat segítségével! A különleges virtuális túrán Gőz Márton (Skylight Stúdió) lesz az idegenvezető.

    Részletek
  • Kulisszatitkok 2. rész
    beszámoló

    Kulisszatitkok 2. rész

    Videósorozatunk második részében a Pannon Várszínház próbáján járt Gőz Márton (Skylight Studio), hogy a hang- és a fénypult munkálataiba is bekukkanthassunk!

    Részletek
  • Kulisszatitkok 3. rész
    beszámoló

    Kulisszatitkok 3. rész

    Videósorozatunk harmadik részében a Liliomfi díszletén kalauzol végig minket Gőz Márton (Skylight Studio)!

    Részletek
  • Kulisszatitkok 4. rész
    beszámoló

    Kulisszatitkok 4. rész

    Gőz Márton most egy kicsit más videóval készült: negyedik videójában azt mutatja meg, hogy a színészek hogyan élték meg az előadásokat.

    Részletek
  • Kulisszatitkok 5. rész
    beszámoló

    Kulisszatitkok 5. rész

    A Kulisszatitkok befejező részében Gőz Márton a közönséget kérdezte arról, hogyan érezték magukat nálunk.

    Részletek